AA027
Language: Hungarian
Repository: Petőfi Museum of Literature
Document type: Typed letter
Publisher: Tüskés Anna (09-08-2021)
Folio number: 1
Kedves Kollégám,
Ugyancsak rara avis napjainkban a szerencsés, a jó hír, hát annál kettőzöttebb örömmel tudtam meg szíves leveléből, hogy Flammarionnál bevált a kísérlete. Leglelkemből gratulálok hozzá, nemcsak azért mert ez a kiadói határozat némileg a maga anyagi gondjain könnyít, hanem legfőbb képen azért, mert erkölcsi tekintetben igen nagy jelentőségűnek nézem a dolgot. Ez a határozat egy valóságos lobogó-meghajtás a maga írói talentuma előtt és mint ilyen kell hogy megsokszorozza az önbizalmát, a jövőjében való hitét és azt a feltétlen tudatát, hogy sikerül majd hamarosan szilárd talajt kapnia újra a talpa áll. Valami édes melegség futott keresztül rajtan a levele olvastán és kívánom, hogy ezt a kezdő sikerét mentől elébb, minél teljesebb további kövesse.
Mondhatom, hogy amit itt elért, szinte fel se mérhető. Tudnia kell ugyanis, hogy az itteni kiadóknál a magyar könyv, a magyar író egyáltalán nem számíthat nagy gráciára. Még a legjobbjaink művei se váltak itt be soha, Jókai Mórtól Móricz Zsigáig és Márai-ig. Heltai egyetlen könyve jelent meg franciául, többé soha se akadt a továbbiakra kiadó. A Pál utcai fiúkat én fordítottam, Stock adta ki, 25 év kellett hozzá, hogy elfogyjon belőle 4000 példány. Márai Zendülők-je itt nagy irodalmi siker volt, ma is raktáron a kiadás fele, nincs senki aki a további műveire reflektálna. Így volt a Sárarannyal, így Zilahy regényeivel. Hogy maga most ezt a rég betonba öntött bal vélelmet most mégis áttörte, nagy dolog. Az írása értékét bizonyító tény.
Hogy 125,000 frank előleget kap, ha nem is sok, de szintén igen jó jel. Persze, hogy az adott viszonyok közt nem szabad túlkövetelőnek lennie. Az itteni úzus szerint az író 10-12%ot kap minden eladott példány netto (nem brutto) ára után. De egy dologban mégis, ha csak lehet, kösse magát. A francia kiadók a szerződéseikbe, abszolút igazságtalanul, bele szokták venni, hogy a netáni idegen nyelv fordítások honoráriumából 50% alapon részesednek, hasonlóan, ha a szövegből mozi darab lesz, vagy televíziós előadás stb. Hát ebbe ne menjen belé vakon. Próbálja védeni magát. – Mondja például, hogy a német és az amerikai kiadást már lekötötte ügynöknél, hogy a szcenarium jogokat magának tartja fenn stb. Nem szabad, hogy tál lencséért eladjon mindent. Legalábbis ez a tanácsom. Viszont elég nagy fiú maga is, hogy tudja, mit parancsol az érdeke. Csak mellesleg jegyzem meg, ha a kiadó látja, hogy a szcenárium dolgában köti magát, leszállítja az igényeit, pl. csak 25 százalékra, mondván: ha nem adná ki a regényét, a mozi se lett volna figyelmessé rá, tehát valamelyes jussa neki is van. Ez tagadhatatlan. Viszont ez alku tárgya, és nem kell, hogy vakon elfogadja amit a kiadó bácsi igényel.
Hát most az tán csak dolgozzon, kedves Kollégám és addig üsse majd a vasat, amíg meleg. Ha a könyve megjelenése pillanatában van készen egy másik kézirata, igen nagy előny. Apropós, arra is vigyázzon a szerződését illetőleg, hogy ne adja el magát szőröstől-bőröstől a kiadónak. Legfeljebb még négy regényére adjon neki opciót, ne többre. Azt is kösse ki, ha a következő regényét nem adja ki nyomban, magának joga van ezt más kiadónak is felajánlania. Továbbá: ha ez az első regénye teszem azt 4000 példányban elfogyott már, a kiadó tartozik belőle új kiadást csinálni, ellenkező esetben, egy évvel utóbb, magának joga van ezt más kiadóval kihozatnia. Ne mulassza el fenntartani magának a jogot a regényét valami folyóiratban is megjelentetnie a könyv megjelenése után. – Bocsássa meg, hogy így belé avatkozok a dolgaiba, de ismerem a francia kiadókat és tudom, milyen előszeretettel gondozzák az érdekeiket. Valóságos szentek ők, legalább is abban az értelemben, hogy szörnyen hajlik a kezük önmaguk felé.
Hát most ezt a témát aztán már hagyjuk. Más kérdés, okos-e mindjárt Párizsba költöznie. E tekintetben kissé szkeptikus vagyok, azt hiszem, jobb lenne ezt nem elhamarkodnia. Hogy Eaubonneban, vagy ezen a tájon lakást találjon: abszolút kizárt dolognak vélem. Eddig három esetben, hogy bármi áron próbáltam lakást találni, minden ügynököt felabajgattam a környezetünkben, hasztalan, pedig egyik esetben igen-igen jó barátomról volt szó, akivel együtt is dolgoztam egy redakcióban. Merem állítani, hogy a Párizs körül egy órányira fekvő körzetben nem talál sehol máshol megszállani, ha csak igen drága áron nem. Most egy baráti házas pár járt itt Buenos Airesből. Enghienben találtunk neki egy szobát napi 2000 fr. áron. Hihetetlen, ugye? Pedig így van. Hozzá tenném még, a legnagyobb lelkiismeretlenség lenne részemről, ha csak azért, mert szeretném magát itt látni, holmi ígéretekkel áltatnám, amelyek tarthatatlan voltáról eleve meg vagyok győződve. Nem volna-e jobb, ha valahol ott délvidéken, faluhelyen próbálkozna addig is, amíg igazán szárnyat bontott már és majd a siker tornádója viszi előre? Vidéken sokkal olcsóbban él meg, mint itt. De persze meglehet, hogy a riadt tyúk módjára, az ő optikájával nézem a dolgokat.
Remélem, hogy a riviérai „gyógykezelés” amivel példálózik sikeres lesz. Adjon hírt ezentúl is magáról és legyen meggyőződve róla, hogy teljesen együtt érzek magával.
Barátsággal köszönti és szorítja meg kezét, igaz híve,