Drága jó Endrém,

„Nagy úr vagy, szűken mérsz!” – fakadtam ki első eszmélésre, amikor oly hosszas várakozás után végre megkaptam kurta levélkédet; de amikor elolvastam, úgy találtam, hogy ebben a kimért néhány sorban is annyi a fájdalom, annyi feljajdulás, hogy direkt – sok! És szerettem volna, a magad érdekében, kedves Barátom, hogy az írni valód nekem még kevesebb legyen, a leveled még rövidebb: semmi! Mert inkább hírt se hallani felőled, mint azt, hogy szenvedsz, bánataid vannak és egy és más megpróbáltatásokkal nehezedik rád Istennek keze.

Jól esik hinnem, hogy e hosszas szünetben, amit felvonásköznek hagytam a kettőnk levele közt, az akkori bajok már lecsillapultak némileg; egy kicsit minden rendbe jött, és ha ma olvasnád, magad is túlzottnak találnád minapi leveled tragikus felhördülését.

Ami itt mindkettőnket leginkább megütött, az amit Etus felől írsz, Drága Endrém, gyere és nyugtass meg minket, hogy túlságosan fekete üvegen át nézted a dolgot. Talán nem lesz az gyomor-fekély mégse? Talán mégis holmi enyhébb bajról van csak szó. Gabrielle-re és rám a legmélyebb szomorúság fátylát dobja a puszta gondolata is annak, hogy Etus nagybeteg, sőt egyáltalán: hogy beteg lehetne. Kérve kérünk benneteket rá, hozzátok meg kedvünkért azt az áldozatot, hogy nyárra mindketten kijöttök ide és itt vizsgáltatjátok meg Etust. Továbbá vizsgáltassa meg magát már Pesten is az unokaöcsém, dr. Rosenthal Jenő által, aki, hallom, óriási gyomor specialista lett és a legjobb úton van a világhír felé. Ami nem lep meg, mert Jenő mindig is kiváló orvos volt, a legideálisabb értelmében a szónak… Itt kinn Parisban is nagyszerű gyomor specialisták vannak. És talán egy jó kis kúra Vichyben, továbbá a könnyű francia konyha tud majd csodákat művelni, és amit te… fekélynek neveztél, majd egy kis gyomorrontásra redukálódik.

Nem sokkal kisebb mértékben ütött meg bennünket az a másik baj is, amit Prutyival kapcsolatban írsz. Fájt ez nekünk, amennyiben a fiadat, aki tiszta szív és remek egy gyerek, bánatba ejtette és kissé váratlanul és brutálisan nyitotta rá a szemét egyre és másra, amit minden apai gyengédségeddel se takarhattál volna el előtte örökre, – már t. i., hogy a világ komisz és irigy és rosszakaró – de hát ezt a kis tragédiát leszámítva, én nem tudom az ügyet olyan irtóztatóan fájdalmas színben látni, mint te.

Istenem, a gyerek megtudta, hogy te más felekezeten születtél mint ő? És aztán? Hála isten a fiad a világ legpozitívabb dolgával, a biológiával foglalkozik előszeretettel és így teljesen tisztában van vele, hogy a kis felekezeti eltérés ellenére vérben és testben egy szemernyire se vagy kevésbé az apja, mint lennél máskülönben. És azt is tudja, hogy a jó isten így is közösen apátok marad mindkettőtöknek. Hát akkor?

Szerintem az eset egyetlen tanulsága, logika szerint az volna, hogy ilyen körülmények közt a fiadat ne Németországban és ne is Numerusclauziában taníttasd, hanem igenis itt Franciaországban, ahol a felekezeti viszonyok egyáltalán nem játszanak szerepet, és ahol fiaddal soha, de soha egy ilyen osztracizmus szégyene és vesszőfuttatása meg nem történhetik. Itt is kitűnő gazda lehetett volna belőle. Nem kevesebbet tanult volna, mint Lipcsében, leszámítva azt az egyet, hogy Lipcsében megtanulta: az embernek nem lehet büntetlenül egy zsidó valláson született papája… Na, de ha netán ezt az egyet nem tanulja meg, azért a tudományos képzettségen még bizonyára nem esett volna csorba.

Hogy e kínos lipcsei incidensnek miért a logikus folytatása, hogy Prutyi egyszerre más pályát választ és a gazdasági iskolából az orvosi fakultásra megy át, ismét nem tudom, nem is firtatom, de azt hiszem, hogy akkor is jobb lenne a gyereket itt taníttatnod. A mi közép-európai országainkban az antiszemitizmus nem rosszaság, nem is gonoszság kérdése, hanem burkolt vagy nyílt formában, egy életszükséglet látod, egy misztikus vigasztalódási forrás. Minthogy ezekben az országokban bizonyos elég súlyos szociális és gazdasági problémák vannak megoldatlanok, és amiknek a megoldására nem is lehet gondolni, kell, hogy legyen egy bűnbak, akit minden baj okozójául lehet feltüntetni, és ez a bűnbak: a zsidó az!… A boldog Franciaország gazdasági és társadalmi kiegyensúlyozottságát semmi se bizonyítja jobban, mint az, hogy ez az ország le tud mondani az antiszemitizmusról...

De legkevésbé értem, drága Endre, azt a felhördülésedet, azt a sirámodat, hogy kénytelen lévén már most tovább pénzt keresni a gyerekedre, le kell mondanod amaz ábrándodról, hogy párizsi lakosnak gyere ki…. Jól a lelkedbe néztél-e, pajtás? Csakugyan ez az elhatározásod oka, és nem más, valami, amit netán önmagadnak se akarsz megvallani, hanem szemérmesen, és főleg önmagad elől rejtegetsz?… Még ha nem volna semmi vagyonod is, akkor is követhetnéd a hajlamod és a vágyaid szavát; elvégre a fiadat felnevelted, és sokan vannak, akik eddig se értek el a szülőik, hanem mindig csak a maguk emberségéből. De különben is: hiszen neked szép vagyonod van, és ha igaz, amit előző leveledben írtál, hogy megöl téged az örök kabarézás, amelynek már a búskomorja vagy, akkor nem értem, miért akarod minden áron folytatni mégis? „Il faut savoir quitter les choses avant que les choses nous quittent!” – tanította egy francia filozófus, (e pillanatban nem tudom, Conte-nál olvastam-e ezt a mondatot, vagy Taine-nél) és igaza van… Tudni kell abbahagyni a dolgokat, lehetőleg a sikerünk teljében! Nem volna-e itt az ideje számodra, hogy harminc évi viszony után az irodalommal (a te tehetséged mellett), most már frigyre is lépj ezzel a nagyszerű teremtéssel, és hogy sok gyermeket okozz neki, briliáns regények alakjában?

Azonban hiszen majd mindezekről beszélgetünk itt a Champs Elysées platánjai és vadgesztenyéi alatt. Mikor jössz már?

Szervusz, édes Endre. Derülj fel, mint a tavaszi ég! Mosolyogj, mint a májusi nap. A bánatfellegeket fúdd el, mint Boreas és… tarts meg a szívedben engem, mint ahogyan én megtartalak téged.

Kézcsók és sok ölelés Etusnak; Gabrielle és én mindkettőtöket köszönt és csókol, hasonlóan Katót és az én jóbarátomat, a sokat szenvedett és sokat próbált, de éppen azért kettősen nagyszerű Prutyit!

Öreg pajtásod

Andor