Drága jó Jánosom,

Hálásan köszönöm igazán angyali soraidat március 3-áról. Elképzelned nehéz mekkora öröm volt számomra és hogy micsoda megilletődéssel néztem a kezed írását. A grafológus vérmességével, kíváncsiságával interjúvoltam meg külön-külön minden betűdet, és igazán, lelkesen, csak gratulálni tudok neked (és magamnak) hozzá, a gyöngybetűid milyen változatlanok, frissek, gördülők. Nincs bennük nyoma fáradtságnak, habozásnak, meg-megállásnak, vagy más egyébnek, ami az öregség sajátja. Úgy állnak glédában a betűd, a soraid, mint a jól-tanult, fegyelmezett katonák. Úgy dalolnak, mint a legösszetanultabb férfi-kórus, sehol egy hamis hang, egy gixer. Az egész: csupa életerő, élet-akarás. A betűid direkt ráhazudtolnak arra, amit mondatsz velük: hogy kedvetlen vagy, lankadt. Na, de sokkal inkább tisztellek, semhogy ellentmondásba mernék keveredni veled.

Jánosom, magától értetődik, hogy boldog örömmel teszek meg mindent, amivel kedvedben járhatok. Hogy anyagi érdek-összeütközésen nem múlik semmi, mondani is restellem, annyira magától értődő a dolog. De mielőtt e tekintetben konkrétot mondanék, jó lenne tudni, meglesz-e majd a medve bőre? Mert ameddig ez is bizonytalan, minek addig a diszkusszió?

Tudnod kell mindenesetre, hogy adott esetben nem holmi „nyers” fordításról van szó, amit még át kell írni franciára. Ez egy abszolút kész szöveg, amit, ahogyan van, akár a Comédie Française eljátszhat. Csak éppen hogy a sorok nem rímelnek. De ritmikus prózában van az egész, még inkább: vers libres-ben. Ez egy.

Más az, hogy nekem a „piszkozatból” csak két példányom volt tisztába átírva, ebből egyet Rostand-nak adtunk, egyet, kívánságodra, Bányai-nak. Most persze megpróbálom visszakapni őket. Mert ha újra kell letisztáztatni, hát ez vagy 8,000 frankba kerül, amit talán jobb lenne megspórolni. Még ma írok Rostandnak, Bányainak. Talán visszaadják a példányokat. Aztán rögtön küldök egyet Geluck úrnak, aki mögött talán nem ok nélkül sejtek egy Gluck-ot. Szerencse fel!

Magam, sajnos, sokat betegeskedek. Már azt hittem átszenderülök az ú.n. jobb létre, de úgy látszik technikai akadályok léptek fel. Mindenesetre még életben vagyok, ha ugyan szabad ezt a tengő létet életnek nevezni.

Kénytelen vagyok Keledi úron keresztül eljuttatni hozzád ezt a pár sort, mert elfelejtetted megadni a budapesti címedet. Jó lenne kireparálnod ezt a kis feledékenységet, mert hiszen nem kívánnám máskor is Keledi urat használni posta-szekrény gyanánt. Remélem ezt az egyszeri abuzusomat nem ítéli majd meg túlságos szigorúsággal.

Mit csinál Lilla? Add át neki kézcsókomat és legmelegebb köszöntéseinket.

Rengeteget kell dolgoznom. Ontom az újságcikkeket. Soha se hittem volna, hogy éppen öreg-koromra kell majd ennyit firkálnom. Sok örömem nincs benne. Mindig, mindent névtelen írok, a fal mentén járok. Viszont egy igen nagy elégtételem van: felvettek a francia hírlapírók szakszervezetébe. Mindössze ketten vagyunk benne idegenek... Soha se hittem volna, hogy hiú is tudok lenni. Kicsit szégyenlem, hogy így van. De minek tagadnám, ha egyszer így kibújt a gyengém.

Jánoskám, ismétlem, mindent megteszek, amivel használhatok neked. De talán nem lenne rossz, ha te is írnál Bányainak. Mert hát ha ő csak lustaságból hagyja a kérésemet elintézetlen. Kár volna, ha az ő indolenciáját nekünk kellene 8,000 frankkal megfizetnünk. Nem gondolod.

Sokszor ölel és csókol, nagyon, nagyon szerető barátod,

Heltai Jenő úrnak