Drága jó Jánosom,

Az otthoni lapokból elragadtatással láttam legújabb alkotásod, Néma levente micsoda óriási sikert aratott. Engedd, hogy most utólag is beálljak a téged Ünneplők sorába és, távoli csácsener, szintén oda hemzsegjek eléd. Nem „gratulálni” akarok ami szinte sértően együgyű dolog lenne, de valahogy a nagy-nagy örömömnek kifejezést adni, vagy mos inkább, haptákban és dagadó szívvel hódolni előtted.

A gratulálandó, Jánosom, nem te vagy, de az otthoni közönség, amennyi eltévelyedés elfogultság és elvakultság közepett (és ezek ellenére) a te géniuszod varázsa alatt most egyszerre újra megtalálja az egyensúlyát és váratlan és meglepetésszerűen rá ismerkedik az igazi szépre és művészire. Poésie pas morte, lettre suit!... Amikor a vásári kotyvalékokon megromlott ínyű közönség hirtelen új fogékonysággal, új szűziességgel és megilletődötten figyel fel erre a jelenségre, a gratuláció a megajándékozott közönségnek jár ki, a Mesternek ellenben, akitől a csoda kitellett: tisztelet és hódolás.

János, a magam részéről aki kamaszkorom óta vagyok elragadtatott rajongód és legalább ezen a ponton kamasz is maradok, holtomig, mi mást mondhatnék mint azt, hogy boldog vagyok és valami kifejezhetetlen elégtétel-félét érzek? Nem a sikered többé, vagy kevésbé kirobbanó mértéke miatt, hiszen ez az epizodikus ügy az én szememben úgy se változtat a minden írásod amúgy is abszolút értékén. De boldog vagyok azért, látod, hogy Te, akit soha semmi ipar, vagy kényszer el nem téríthetett hajszálnyira soha az igazán művészitől, most, a kuruzslók és svihákok konfúziójára megmutattad: így is lehet. Igazi, nemes szőlőből is lehet bort!

Ha még ehhez hozzáveszem, hogy erőd tudatában, játékból, vagy mintegy „gageur”-ből hogyan szedtél magadra minden lehető handicapet: történeti témát, Mátyás királyt, néma szereplőt, olasz reneszánszt, verses formát, szóval mindent, ami első látásra üvöltésre fakasztja a színházi táltosokat, haruspexeket és egyéb rabbi-növendékeket, elragadtatva állapítom meg magamban: micsoda remek erő kell buzogjon benned, micsoda pezsgő és forró tavaszi nedvek, megannyi biztos záloga egy még hosszú és gyönyörű és gazdag életnek. És azt hiszem ennek az ígéretnek, ennek az ajándéknak örülök leginkább.

Jánosom, légy boldog és engedd meg, hogy messzi barátaid, Gabrielle és én, szívünk egész örömével köszöntsünk, öleljünk téged. Lillának add át kézcsókomat, Gabrielle ölelését és mond meg neki, kérjük: vegyen rá téged, hogy tavaszra mindketten minél elébb kiránduljatok kicsit Parisba és Páris mellé: Eaubonne-ba.

Igaz barátod,

Adorjan Andor