Drága Bercim,

e percekben veszem soraidat és azonnal válaszolok rájuk. Sajnos (talán a csalóka látszat ellenére) túlbecsülöd befolyásomat. Kasinak, ha ezelőtt két évvel itt lett volna, talán lehetett volna valami esélye a nagydíjra (az itt – Belgiumban – frissen megjelent kötete, személyes varázsa, az európai „exotikuma” fordítói stb.) bár ma már tudom nem kapta volna meg: túl erős (nemzetközileg támogatott) versenytársai voltak, például Paz akit az itteni mexicói nagykövet (maga is jó iró) patronált. De nem tudott eljönni rajta kívül eső okokból és így a zsüriben fel sem merült a neve. A zsüri tagjainak legtöbbje: szovjet, délamerikai, skandináv néger stb. költők még csak a nevét sem hallották! Befolyásom rájuk: nulla; nem ismerem őket. Ezenkívül Knokke nem azonos a bruxelles-i kerekasztallal, ahol tényleg volt valami szavam. De itt? Jó volna persze… Én az öreget tényleg mélységesen tisztelem: remek író, az egyik legkarakánabb magyar, aki minden dijat megérdemelne. Én az én Hommage-omat a Kossuth-díj helyett tettem a lábai elé; ennél többre nem terjed ki a „hatalmam” (nebich!), legfeljebb a Ló meghal…kihozatalára Ó bárcsak én lennék a költők Jézuskája!

Most vagy három hónapig a Seghers-Corvina – Unesco Ady kötetével bíbelődtem. Revíziót kértek tőlem, amiből az jött ki, hogy az egész (már kész) kötetet újra kellett szülni. Seghers igen megelégedettnek látszik; én, sajna még most sem vagyok az, bár a kézirat már leadva. Számításom szerint még egy hónap munkája szükséges ahhoz, hogy lecsillapodjak. De vajon bírom-e az ilyen luxust? Remélem októberben viszontlátjuk egymást Párizsban! Addig is szeretettel ölel L.