Kedves Feri!

Nem vagyok könnyű helyzetben, amikor ilyen fantasztikusan hosszu idő után, /számításom szerint közel 40 év/ ezuton adok életjelet magamról, illetve magunkról. Cimedet Mimi hugom szerezte meg Teritől. Lehet, hogy jelentkezésemet kissé furcsának itéled meg, de talán a régi-régi barátság szemelött tartása mellett elnézéssel leszel. Egy elképzelésünk valóraváltásához keresünk segitséget és talán, ha nem kerül fáradságodba, és véletlen is segitségünkre lenne, nem látszik a dolog kivitelezhetetlennek.

Oly sokat kellene irnom egyszerre, hogy szinte a sorrendet nehéz levelem irásakor betartani. Először a már emlitett elképzelésről, aztán dióhéjban magunkról.

Egy 18 éves fiam van, aki a szegedi egyetem elsőéves bölcsészhallgatója, angol-francia nyelvszakon. Minthogy valutáris és anyagi nehézségek nem teszik lehetővé, hogy az egyetemi tanulmányok mellett nyelvtudásának jobb, hathatósabb elsajátitása érdekében kiutazhassunk, arra gondoltunk, hogy talán csereakció révén részmegoldáshoz jussunk. Ha egy francia fiu a nyári szünetben /julius, augusztus/ szivesen jönne el Magyarországra üdülését összekapcsolva Budapest, Balaton stb. megtekintésével, az ezzel kapcsolatos itteni költségeket /esetleg Budapesten egy hetet és a Balaton valamelyik gyönyörü üdülőtelepén 3-4 hetet eltöltve/ fedeznénk. Természetesen ezen idő alatt fiammal töltené el idejét, amely alkalmat nyujtana a beszélgetés, társalgás fokozottabb, könnyebb elsajátitására. A következő évben pedig fordítva lenne lebonyolitható az akció, mégpedig, hogy fiam töltene kint ugyanennyi időt.

A kérésem az lenne tehát, ha ismeretséged körében akadna megfelelő partner és család, akikben a hajlandóság is meglenne erre, igen nagy szolgálatot tennél nekünk célunk elérésében. Fiamnak h.I. egyébként jó nyelvérzéke van, az egyetemi felvétel is a hallatlan nagy konkurencia mellett, csak igy volt sikeres, hogy a maximális eredményt produkált. Ha egyébként aktuálitás adódna, további részletekkel szolgálnék.

Most pedig röviden, valóban dióhéjban leirom, hogy mi történt velem, illetve velünk. Apám még 1937-ban szivbajban meghalt. Szegény Anyámat, Erzsi hugomat, feleségemet, Mimi hugomat deportálták. Közülük egyedül Mimi jött vissza. Béla bátyám, Illés öcsém felesége ugyancsak a hitlerista őrület áldozata lett. Mi hárman fiuk, a háboru tartama alatt több évig, majdnem mindig együtt, munkaszolgálatosok voltunk. A háboru után mindhárman ujra nősültünk, Mimi férje /fogorvos volt/ ugyancsak visszajött, de betegen. Néhány hónappal ezelött halt meg. – 1946-ig én Bankban, Bonyhádon dolgoztam és 1946-ban jöhettem fel Pestre. Most mind itt élünk Budapesten. Az államositásokat követően első időben továbbra is Bankban, majd később épitőipari vállalatoknál, mint pénzügyi osztályvezető tevékenykedtem. Két évvel ezelött nyugdijba mentem, a mi viszonyaink közepette nem is rossz nyugdijjal. Feleségem egy tervezőirodában dolgozik; ő még nem nyugdijképes. Egészen röviden ennyi a családról, hiszen igazán nem akarlak untatni további részletekkel.

Kanizsai osztálytársaink közül többen itt élnek Budapesten. Osskó, Beusterien / dr. Berzsenyi, dr.Tóth K. dr.Koch S. Lékay / Lindbauer / Gy. dr. Klüger / Bosnyák / Weiser / Lázár M. / Kugler S. Gürtler I. Egyideig, amikor felfedeztük egymást, négyen-öten néhányszor összejöttünk, azonban ez is abbamaradt, miután azonkivül, hogy annakidején egy iskolába, egy osztályba jártunk, semmisem kapcsol össze bennünket. Céltalannak látszott ennek a kissé erőszakosan összetákolt, felmelegitett kapcsolatnak a fenntartása. Én egyedül Weiser Miklóssal tartottam fenn a barátságot. Ő is már nyugdijban van, pillanatnyilag feleségestül látogatóban lányánál Newyorkban. Osskó B. a Magyar nemzeti bankban dolgozik, Ralph üzemi és magánprakszist folytat fogorvosként, Koch orvosként egy állami szervnél tevékenykedik, Klüger nyugdijban, Kugler mérnökként egy tervezőintézetben, Lindbauer egy áll. vállalatnál jogászként, Tóth Karcsi körzeti orvos.

Őszintén szólva nagyon-nagyon szégyenlem, hogy ennyi év után jelentkezésemmel azonnal kéréssel háborgatva fordulok Hozzád. Egy szál gyermekünk érdekében eddig is igyekeztünk erőnkhöz, lehetőségeinkhez képest mindent elkövetni, annál is inkább, mert révbeéréséig még további segitségnyujtás szükségessége áll fenn. Zárójelben, de azért szerénytelenség nélkül elmondhatom azt is, hogy feltétlenül érdemes a maximális támogatásra.

Igen-igen örülnék, ha vennél fáradságot Magadnak és kis tájékoztatást adnál Magadról, illetve magatokról.

Mielött befejezném levelemet, mégegyszer elnézésedet kell kérnem Tőled és ha esetleg elképzelésünk realizálására valamilyen lehetőség nyilna, rendkivül hálásan venném.

Igen-igen sokszor ölellek Családoddal együtt a

Régi barátsággal