Kedves jó Kollégám,

Mint lehetőleg szótálló ember, azzal kezdem ezt a mai szép vasárnapot, hogy beváltom minapi ígéretemet és legelsőnek is magát jövök itt untatni a prózámmal.

Mondanom se kell, mennyire bánt és sajnálom, hogy csalódásai vannak a fordítónővel, meg hogy Gara is úgy megvárakoztatja. Nyomban írtam neki, kérve megkérvén, szorgalmazza a maga ügyét. Még nem kaptam választ tőle. Mihelyt kapok, nyomban továbbítom. Egyébként a nagyobb nyomaték kedvéért találkozót is kértem tőle, mert élőszóval mégis csak hatékonyabban lehet interveniálni, mint holmi episztolákkal. Azonkívül a hangjából is jobban kihallom a szándékait, mintsem az írásából.

Hát persze hogy tűrhetetlen, ha a fordítónő megbontja a maga gondolatait, a szövege harmóniáját meg mindazt, ami a szerző lelki mikéntjét teszi. Ezt persze, hogy nem lehet megengedni. Ez nem fontoskodás dolga, de egyszerűen létkérdés a maga szempontjából. Nem szabad, hogy egy elfuserált ferdítés-fordítás egyszerűen elvágja a maga itteni siker-lehetőségeit. Ha csak tudnám, hogy e tekintetben mit tehetnék magáért?

Hogy Winklertől nem kaptam választ, nem sérti különösebben az érzékenységemet, kicsit eleve számoltam vele, mert hasonló tapasztalásom volt egyszer régebben, amikor Heltai Jenő érdekében próbáltam nála egyszer szerencsét. De nem veszem zokon azért se, merthogy honfitársainkkal már gyakran volt kellemetlensége és mert mint neofita francia honos, nem kívánja magát nagyon azonosítani velünk, magyar földönfutókkal. Az egész ügyet egyedül azért sajnálom, mert igen szerettem volna legalább gyenge erőim mértéke szerint hasznára lenni magának.

Annál nagyobb az örömöm rajta, hogy a SVENSKA DAGBLADET ilyen szépen megemberelte magát. Hátha egy svéd kiadóval is tudna összeakaszkodni? A hét milliónyi kis svéd nemzet mint olvasó és mint könyvet-fogyasztó publikum, felér a franciával, vagy legalábbis nincs messze mögötte. Próbáljon elhelyezni egy jó novellát a BONNIERS cég valamelyik folyóiratában. Talán könyv is lesz belőle. A svéd szerzők 15-20 százalékot is megkapnak jogdíj gyanánt, szép előlegekkel. A svéd korona 86 francia frankot ér meg; érdemes a kezünket kinyújtani utána.

Levelemhez mellékelek két német lap-kivágást, talán érdekelik. Az egyik a hamburgi DIE WELT-ből való és arról szól, hogy foglalkozni fognak az exileált írókkal. A másik a Fischer Verlagban megjelenő DEUTSCHE RUNDSCHAU kommünikéje, amelyből megtudja, hogy ez a legelőkelőbb német revü a legutóbbi számában két magyar író novelláját hozza, Déry Tibor az egyik, Szondi Péter a másik. Ha már ez a revü ilyen „aufgeschlossen”, miért ne kopogtatna be maga is az ajtaján? Melegen ajánlanám. A DEUTSCHE RUNDSCHAU igen magas nívójú, jobbadán irodalmi folyóirat, olyan rangban, mint volt valaha a REVUE DES DEUX MONDES, talán René Dounic és Brunetière idején. Dolgozni neki: nagy tisztesség, sőt egyben: rang.

Egyébként nagyon dühös vagyok. Most az év végén kaptam meg az adókivetésemet. A magam igen szűkös büdzséje mellett úgy számítottam, hogy adóm ugyanakkora lesz, mint előző évben: 103,000 frank. De történetesen vagy 300,000 frankkal több keresetem volt, mint előző évben, amit is persze feléltem. Mire most kaptam egy adókivetést közel 300,000 frankra rúgót, mert hogy a kereset túllépésemmel egy magosabb kategóriába hágtam és 20%-kal többet vesznek meg rajtam. Egyben bizonyos új adók léptek életbe időközben, amivel nem számítottam felül rá kiderült, hogy a múlt évi adóztatásomba hiba csúszott, az adóhivatal részéről, és a különbséget most bekövetelik. Bosszantó, nem? (Ennek is tudja be, kérem ha levelem hangja ezúttal kicsit érdes. Ritka ember szereti, ha élve megnyúzzák. Hát legalább zsörtölődni, tiltakozni hadd legyen szabad az efféle merénylet ellen).

No már most, hogy angyali barátomra vonatkozó kérdésére feleljek, hadd jelentem ki a leghatározottabban, hogy soha, legkisebb köze nem volt a Tisza-gyilkossághoz. Ez annyival biztosabb, mert hogy a gyilkosság délutánján éppen nálunk volt látogatóban, ahol a feleségem és a sógornőm társaságában teázott, amikor öt óra tájban Vadász Miklós felhívta feleségemet, Szomory Dezsővel az oldalán, jelenteni neki a megdöbbentő gyilkosságot. Kéri akkor tudta meg a történetet. Odaugrott a telefonhoz, megismételtette magának a hihetetlennek hangzó hírt, és amikor a telefon másik végén a fülibe ismételték, elsápadt remegni kezdett, magán kívül volt a felháborodástól, és a gyilkosságot nemcsak mint kegyetlenséget bélyegezte meg, de mint égbekiáltó marhaságot, amelyért a forradalom még igen súlyosan fog megfizetni. Már kiérezte belőle a bolsevizmus szelét, az anarchiát és a végső elbukását. – Amikor Pali mint Tisza-gyilkos állt a bíróság előtt, feleségem Párizsból direkt hazautazott Budapestre, hogy a bíróság előtt eskü alatt vallja meg ezeket, de elütötték a tanúságát azzal, hogy nem ért jól magyarul, meg hogy talán elfogult.

Lándor Tivadar egy exaltált bolond volt, Kérinek, isten tudja miért, ellensége. Talán azért, mert Lándor akkoriban egy kormány félhivatalost szerkesztett, vagy legalábbis előzőleg. Hogy Kéri az Otthonban az óráját vette volna elő és fél ötkor kijelentette volna: na, most gyilkolják Tiszát, direkt elképzelhetetlen, direkt bődületes butaság. A kivitelben már csak azért is lehetetlen, mert Pali ismeretes volt róla, hogy nincs, nem volt soha órája. Vagy legalábbis rendes és járó órája nem volt neki, hanem egy öreg vas óra búsult néha a zsebében, amelyik is nem járt soha. Ez állandóan 11 órára volt beállítva, azért, hogy ha Zsalu sürgette a cikkét, ő előránthassa az órát és azzal bizonyítsa: megállt az idő, már most örökké 11 óra lesz, minek sietni? Amiben, végső eredményében igaza is volt. Hát érdemes volt-e sietni, azért, hogy végül oda lukadjunk ki, ahol ma mindannyian vagyunk? – Ezeket a részleteket, kedves Barátom, a magam szavahihetősége legteljesebb angazsálásával írom ide.

Itt még most eleve bocsánatot kérek, ha a most következő két hét során aligha tudok írni, rengeteg a dolgom, sőt kicsit a gondom is. De remélem karácsonyra sikerül kilábalnom mindebből úgy, hogy megint mint rendes ember állhatok maga elé. Addig is, tisztelő kézcsókkal kedves feleségének, baráti köszöntéssel magának, vagyok a mindkettejük igaz híve

Mellékelve: 2 újságkivágás és a Garának szánt, de el nem küldött levél.

Adorján Andor