Kedves Fejtő Ferenc,

Régen nem adtam hirt magamról; hazajövetelem után sokáig nem tudtam dolgozni. Hogy miért nem? – azt tudja. Közben sokminden történt, amelyek között – közös vállalkozásunk szempontjából – egyetlen lényeges: pénzkereseti okokból elkezdtem egy József Attila sorozatot a Rádiónak. Eleinte József Attila és fiam tragikus sorsközössége vonzott a „témához”. Aztán: az Illyés-monográfiám utáni csömörömet oldotta egyre inkább a „Másik”: József Attila. Végül: – mondhatnám – szinte társadalmi fórum lett ebből a sorozatból, amelyet a Rádió a Költő halálának negyvenedik évfordulója tiszteletére ad le /szeptember 14-i kezdettel/ hetenkint. A „Kettős portré” cim és módszer ugyanis a müsorban megszólaló költők, irók, tudósok, kortársak és egészen fiatal irodalomtörténészek hallgatólagos, ösztönös kezdeményezésére ugy történt, hogy ki-ki elmondta mindazt, ami József Attiláról el akart mondani, ugyanakkor – „második” portréként – elmondta önmagáról azt, hogyan jutott el József Attilához, a költő értéséig, megértéséig. A sorozat ugynevezett szinopszisában az Ön nevét is feltüntettem; a Rádió /akárcsak a Valóság cimü folyóirat/ elvben elfogadta. Közben „tájékozódtam” és tájékoztattam másokat. Egyrészt Agárdi Péterrel léptem kapcsolatba, aki egy másik József Attila-müsorhoz adott segitséget, de közben szó került Magától, s Agárdi – mivel épp nyár volt, s a könyvtárak zárva – felajánlotta: elküldi nekem a József Attiláról szóló Fejtő-irásokat. Ez meg is történt. Sőt bátoritást is kaptam tőle azzal, hogy mennyire sokra becsüli Önt: tanulmányt is akar irni Önről /vagy Magáról: nem haragudjon, ha időnként felcserélem a hivatalos formulát a kevéssé hivatalosal/. Ebben meg én segitettem őt, s igy kialakult közöttünk egyfajta nemes segités, ami az én részemről inkább érzelmi-szakmai jellegü, az ő részéről viszont az, hogy ő jelenleg a Pártközpont kulturális osztályán dolgozik, s igy sokat tehet olyan vonalon, amelyen én teljesen fogódzó nélkül állok. Aztán – hála a József Attila-sorozat körüli véd- és dac szövetségnek, Bokor László is bekerült nemcsak a müsorba, de ő is előrukkolt egy pár Fejtő-cikkel. Ez a Bokor most szándékozik megjelentetni az összes, József Attiláról irott kritikák gyüjteményét 1945-ig. Megmutatta tehát azokat a kritikákat, amelyekkel Maga előkészületben lévő kötetében szerepel, én pedig segitettem őt, ugyancsak azzal, amit ő nem tudottb/mivel nem tud franciául/.

Ma kezdtem tehát végre én is hozzá egyrészt a rádiómüsor, másrészt a Valóságban megjelenő félig interju, félig összekötőszöveggel egyberótt – én igy nevezném – „mühelytanulmányomhoz”: olyan jellegü irásféleséghez, ahogyan a Menczer-interjut csináltam. Noha nemcsak József Attiláról beszélgettünk Párizsban, hanem Illyésről, Hevesi Andrásról és természetesen Önről is, mégis József Attilát, az Ön korabeli József Attila-kiritkáit állitanám a középpontba. Mind a müsor, mind az azonos szövegü mühelytanulmány központi gondolata: a felnövekedés kérdése / József Attila, a felnőtt, ahogyan Ön a Népszavában irja/, ami egyet jelent az értés és megértés, s elsősorban a HÜSÉG kérdésével. József Attila ugyan nem irt Hevesi Andrásról, de irt Kosztolányiról. És bár Kosztolányi sokmindenben különbözik Hevesitől, egyben nagyon hasonlatos hozzá: Homo aestheticus mivoltában. Tehát a HÜSÉGEN ez a fajtája az esztétikai értékekhez való ragaszkodás mértéke: párizsi beszélgetésünk egyik témája: ime, adott. A másik téma: Illyés volt, az ő kettőssége és hüsége ugyanakkor. Mindezekkel párhuzamosan elhangzik illetve közöltetik József Attila növekedése, érzése, hüsége, ahogyan Ön megirta volt. És végül – befejezézül „megméretik” Fejtő Ferenc hüsége is, szó szerint ugy, hogyan nekem Neuillyben erről: gyökereiről beszélt. Ott tartok, hogy az egész két-három nap alatt kész. Akkor – természetesen – menesztem a teljes mühelytanulmányt. Bizonyos pontok azonban kiegészitsére szorulnak. Ez a pótlás – gondolom – Önben is felmerül majd, ha az „irásmüvemet” olvassa. Mindenekelőtt nagyon sajnálom, hogy egy kérdésemre a válasz elmaradt – /kedves és igen-igen rokonszenves felesége épp akkor szervirozta a kávét, amikor megkérdeztem/, mi mindenről vitatkoztak József Attilával? Továbbá: emlékszik talán, hogy emlitette: József Attila az Eszmélet cimü költeménynek mindössze két darabjával jelentkezett, és az Ön tanácsára alakitotta ciklussá. Egy debreceni kutató, Szuromi Lajos adjunktus, aki az Eszméletről szép könyvet irt, tegnap nálam – a müsorban elhangzó beszélgetésünkben – elmondta feltételezését, hogy az első versszakon kívül, amire Ön emlékezett, melyik versszak lehett az, amelyiket Attila megmutatott Önnek, de amire Ön nem emlékezik. Mellékelem tehát azon kézirat facsimile-másolatát, amelynek utolsó – a költeményben nem szereplő versszakáról Szuromi feltételezte, hogy az lehetett az ominózus verszak. Próbáljon visszaemlékezni: hátha, ráismer igy. Több kérdésem lenne még, de erre majd inkább akkor térnék rá, ha a rádiómüsort jóváhagyta. Ugyanis a rádióban 40-45-50 percről lehet szó, míg a folyóiratban ennél sokkal többről: a Valóság számára csinálnám az esetleges betoldásokat.

Két dolgot szeretnék még kérni: egyrészt a Rajkkal és az Eötvös kollégium szervezkedéssel kapcsolatos ügyködése, s ugyanakkor az 1949-es Rajk-cikk, amelyet megigért nekem, hogy elküldi. A másik: Bokor László közleledését és információt kérő levelét fogadja némi elővigyázattal. Nevezett – érdekes jelenség ez nálunk –: a mártitiumig háttérbe szorittatott valaki. 1957-ben kinyomtatva állott József Attila-kötete, de máig nem jelenhetett meg. Hasonlóképpen járt két évtizede egybegyüjtött kritikai-gyüjteményével: ez a József Attiláról irott cikkeket egybehordott gyüjtés két évig várt lektorálásra egy Illés László nevü senkiházinál, s ugyanannyi ideig Szabolcsi Miklósnál. Mondanom sem kell, hogy azért, hogy előbb Szabolcsi könyve jelenjék meg, amelynek második kötete ez év végén meg is jelenik. Ugyanez a Bokor kibukott az Irodalomtörténeti Intézetből azzal a megokolással, hogy nem publiká/!!!/Jelenleg a dolgozók esti iskolájában igazgatóhelyettes. Eddig a szokásos mártirium/ nemcsak az övé: jónéhányé, aki József Attiláról merészkedik irni!/. Ugyanakkor – a jellegzetes paradoxon –: ez a Bokor balosabb, mint Szabolcsi; annyira jó fiu akar lenni, hogy végre szóhoz juthasson, hogy ha megszólal, az embernek a régi „vulgarizált” korszak jut eszébe. Az ember nem tudja hova tegye, mert hisz ügybuzgalmában kész olyan jellegü torzitásokra is, amire – ma már, Szabolcsi nem szorul…

Egyelőre – ha ugy bizik bennem, mint beszélgetéseink idején –: maradjunk mi ketten beszélgetőpartnerek. Bokornak – ha akarja – el-küldheti a kért bibliográfiát, amit – ugymond – könyvébe akar közölni. Ha bennem – mint feltételezésem – jobban bizik, küldje el nekem a bibliográfiát is, s azt én a Valóságban az interju után leközlöm. Erre – gondolom – azért lenne szükség, mert akkor megkimélném magam bizonyos magyarázatoktól, másrészt rájöttem, hogy lexikonaink – mint Ön is mondta – nemcsak szülőhelyét jelölik meg tévesen /Zágrábnak/, de születési évét is: 1906-ra teszik ezt az időpontot, noha az 1909.

Egyszóval jó lenne sokmindent tisztázni, s erre – ugy gondolom – most alkalom adódna. A „konjunktura” kihasználása azért is célszerü lenne, mert szó van arról, hogy itt kiadnák a Szép Szó-t facsimile-kiadásban, s ez az Ön személyén mulik, hogy effektuálható legyen. Ettől függetlenül: érdemes lenne – ez Agárdi és Bokor véleménye is -: megmutatni: József Attila első igazi értékelője, Fejtő Ferenc volt. És természetesen nemcsak József Attilá[?], hanem – mint a Szocializmusban, a Népszavában, a Korunkben megjelent cikkek bizonyitják – sok más a „vulgár-marxizmust” dogmatimzust helyesen értékelő irásokról is beszélek; elsősorban a „proletárköltő” és tendenc-irodalom máig és érvényes megállapitásairól.

Várom tehát sürgősen azokat az irásokat, vallomásokat, amelyeket már most el tud küldeni; a magam részéről sietek elküldeni az igért rádióelőadást.

A régi megbecsüléssel

Köszönti: Fodor Ilona

Feleségét, Rózsit, szeretettel köszöntöm, s változatlanul várom említett „paraszt”-szobámba bármikor!

A műsorban szerepelnek többek közt: Keresztury Dezső, Vas István, Képes Géza, Julián Ferenc, Nagy László, [?]rer Béla és néhány mai francia író: József Attila fordítói, akikkel Párizsban interjút készítettem! Továbbá (az elhunytak közül!!): Déry is! (Az az érzésem, hogy a Boldizsár Iván által említett „hozzáértő” neve – nincs Déryt [?]tató „francia” Maga lehetett?!