Illyés Gyula jelentése svájci, olaszországi és franciaországi utjáról.

Néhány magyar iróval és müvésszel együtt a mult év novemberében meghivást kaptam a Genfben müködü {Comité International pour le Placement des Intellectuels Réfugiés c. szervezettöl, hogy a szervezet vendégeként három hónapot üdüléssel Svájcban töltsek. Elutazásom elött egy-két nappal Miniszter Ur felszólitott, hogy ha mód adódik rá, ezt az utazást használjam fel Magyarország külföldi kulturális kapcsolatainak megerösitésére is, illetve oly irányu tájékozódásra, hogy mik a lehetöségei és mik lennének teendöi e téren a demokratikus Magyarországnak. Három hónapot tartózkodtam külföldön. Engedelmével erröl az alábbiakban számolok be.

1. Svájc. A fent emlitett Comité International pour le Placement des Intellectuels Réfugiés-nak. amely a svájci származásu irók, söt láthatóan a hivatalos kulturális szervek támogatásával müködik, szintén célja volt, hogy az üdülésre meghivott vendégeket -magyar részröl Czobel Bélát. Ferenczy Bénit, Márai Sándort, Pátzay Pált, Cs. Szabó Lászlót, Szönyi Istvánt, Szüts Lászlót és személyemet, majd az utánunk érkezöket is- összeismertesse a svájci szellemi élet vezetöivel. Ez vállalt munkámat igen megkönnyitette. Megkönnyitette a munkát az a körülmény is, hogy Hubay Miklós, a genfi magyar könyvtár vezetöje -aki a magyar ügyekben a fenti Comité egyik tanácsadója volt, ugyancsak feladatának tekintette külföldi szellemi kapcsolataink megteremtését és e téren hosszabb idö óta közismert buzgósággal szorgoskodott. Ennek köszönhetö, hogy igen rövid idö alatt igen sok neves személyiséggel ismerkedtünk össze. Részt vettünk több fogadáson - igy a lengyel müvészi csoporttal való megismerkedés után november 30-án az Association Suisse des Écrivains, december 3o-án pedig a genfi Cercle de la Presse et des Amitiés adott megismertetésünkre 5 órai teát, illetve estélyt. Ez alkalmakkor különösen az alábbiakkal folytattam olyan beszélgetést, amelynek a jövöben látható eredménye lehet: Charles Fournet /:.l’auréat de l’Académie Française:/, aki a genfi egyetem tanszékén mint privát docent ad elö és aki kijelentése szerint egy meghivás esetén szivesen eljönne Budapestre elöadást tartani; Marcel Raymond az ismert irodalomtörténész, a genfi egyetem irodalmi tanszékének tanára készséggel együttmüködnék bármely magyar irodalmi vállalkozásban; Henri de Ziegler, aki az Association Suisse des Écrivains elnöke, aki járt már Magyarországon és népünk öszinte barátja, szintén hajlandó lenne hazánkba ellátogatni; Robert de Traz az ismert iró, a Journal de. Genčve irodalmi kritikusa s aki Szabó László könyvéröl irván melegén emlékezett meg Magyarországról; André Prudhommeaux a kitünö, nyilván a legkitünöbb francia versforditó, aki Shakespeare szonettjeinek formahü átültetése és kiadása után Ady és József Attila költeményeit forditotta eddig nem tapasztalt sikerrel; Gilbert Trolliet svájci költö, a mellékelt Présence c. folyóirat föszerkesztöje és kiadója, aki lapjában eddig is helyet adott a magyar irodalomnak és élénk érdeklödést mutat a középeurópai szellemi élet iránt. Vele folytatott tárgyalások eredményéröl, mivel az a közvetlen megvalósitások körébe tartozik, az összefoglalóban szólok bövebben. Genfben ismerkedtem meg Umberto Campagnolo-val, a páduai egyetem politika-tudomány tanárával, aki az "európai federalizmus" hiveként szinte maga kérte, hogy eszméiröl hazánkban elöadást tarthasson. Itt kell megemlékeznem Svájcban élö két kitünö hazánk fiáról, akik tudományos müködésükkel európai nevet szereztek maguknak s akik megfelelö poszt felkinálása esetén készséggel térnének haza Magyarországra. Az egyik dr. Szondi Lipót, a Magyar Állami Gyógypedagógiai Laboratorium volt igazgatója, az ösztönvizsgálat legismertebb tekintélye; a másik dr. Szilasi Vilmos, a freiburgi egyetem tanára, a filozofia-történet nemzetközileg megbecsült tudósa. Mindkettö származása miatt volt kénytelen hazáját elhagyni. Mivel mindkettöhöz személyes barátság füz, összeférhetetlennek érzem, hogy ügyükben határozott javaslatot tegyek s csupán arra szoritkozhatom, hogy megnyerésük nemzetközi viszonylatban is nagy nyereség lenne.

2. Olaszország. November 30-án hagytam el Svájcot azzal az érzéssel, hogy a magyar szellemi élet bármily vállalkozása ott nyitott kapukat talál. Hasonló kedvezö légkört tapasztaltam Olaszországban is. Kardos Tibor, a római Accademia d'Ungheria igazgatója, aki az intézet talpraállitásával értékes munkát végzett, a szellemi kapcsolatok dolgában is eredményes munkát fejt ki. Az ö összeköttetéseinek köszönhettük, hogy Cs. Szabó Lászlóval egyetemben, aki a képzömüvészet terén kapott az enyémhez hasonló megbizást, rövid idö alatt összeköttetésbe kerülhettünk Róma irodalmi és képzömüvészeti vezetöivel. Ott is több fogadásban volt részünk.

Olaszország egyetlen irodalmi hetilapjának a Fiera Letteraria- nak szerkesztösége és munkatársi gárdája bemutatásunkra baráti vacsorát adott. Január 3-án résztvettünk és felléptünk az Academie d’Ungheria hivatalos megnyitásán, amelyen Róma müvészi életének igen sok kitünösége is megjelent. E találkozásokon és a következö alkalmakkor különösen az alábbiakkal sikerült magyar vonatkozásban szorosabb kapcsolatot teremteni: G.B. Angioletti, a Fiera Letteraria föszerkesztöje, Alvaro, Moravia, Piovene, Savinio, Sinisgalli, Bigiaretti, Bizzari, Fulchignoni, Be Concini irókkal és különösen az olasz költészet legnagyobb alakjával G. Ungaretti egyetemi tanárral, aki igéretet tett, hogy szivesen enged annak meghivásnak, hogy eljöjjön elöadást tartani hazánkba, ahonnan - mint a beszélgetések során többször megemlitette és amely körülménynek érzelmi részét nem lehet figyelmen kivül hagyni - ösei az Anjou-k korában elszármaztak. A Fiera Letteraria 1947. évi január hó 2-i csatolt száma fényképpel ellátott, hosszabb cikkben emlékezett meg az olasz irókkal történt találkozásunkról. Az elért és elérhetö eredményekröl Kardos Tibor nyujthat részletesebb felvilágositást, mivel célunk itt is az volt, hogy a magyar hivatalos szervek látogatásunkat a kapcsolatok szorosabbra füzésére késöbb is felhasználhassák. Hasonló szivélyes kapcsolatot sikerült teremteni az olasz kommunista párt hivatalos lapjának, az Unitá-nak irodalmi vezetöjével, Franco Rossi-val, aki az Unita 1947. évi január hó 25-i, csatolt számában közölt hosszabb cikket a magyar irodalmi helyzetröl.

3. Franciaország. Bázelen át, ahol a legutóbbi magyar képkiállitás sikeréröl gyözödhettünk meg, február 11-én utaztunk el Párisba. Közvetlen megérkezésünk után felkerestem Louis Aragon, Paul Éluard és Tristan Tzara irókat, akikhez még diákkorom idején füzött szorosabb ismeretség és akikkel a késöbbi idök során is szoros összeköttetésben voltam. Készséggel tettek eleget kérésemnek, hogy a francia-magyar szellemi kapcsolatok megujitásában segitségemre legyenek. Elsösorban nekik köszönhetö, hogy ez várakozáson felül sikerült. Része van az eredményben annak is, hogy a francia szellemi élet magatartása a külfölddel és igy Magyarorszaggal szemben is az utóbbi években gyökeresen megváltozott. Nyomát sem láthatni az azelötti elzárkózottságnak. A francia szellemi élet igen nagy érdeklödéssel tekint a külföldi irodalmak felé, egymásután jelennek meg külföldi irók könyvei, ami sohasem tapasztalt lehetöséget nyujt magyar müvek kiadására is. Fokozza ezenkivül a franciák Magyarország iránti érdeklödését az a körülmény is, hogy annakidején a magyarság a francia hadifoglyokat szivesen fogadta s erröl széles körben tudnak és hogy a franciaországi magyarok jelentös szerepet játszottak az ellenállásban. Igy történt, hogy igen rövid idö alatt a francia irodalmi élet egész sor kitünöségével, irókkal, szerkesztökkel és kiadókkal léphettünk ismeretségbe. Hosszu volna elsorolni mindazokat, akik - párisi szokás szerint - ebédre vendégül láttak bennünket és akiket mi rendre visszahivtunk, egyiket-másikat többször is. A legjelentékenyebbek az igy megismertek közül a már emlitett Aragon-on, Tzara-n, Éluard-on kivül a következök: Jacques La Cretelle iró, a Francia Akadémia tagja, Louis Martin-Chauffier, esztétikus, publicista, François Mauriac, iró, a Francia Akadémia tagja, Claude Morgan, a Lettres Françaises igazgatója, Loys Masson, a Lettres Françaises szerkesztöje, Elsa Triolet, regényiró /:Louis Aragon felesége:/, Raymond Queneau, költö, a Gallimard és a Nouvelle Française igazgatója, Robert Aron, az Arche igazgatója, Aurélien Sauvageot a Keleti Nyelvek Föiskolájának tanára, M. Membre, a Pen-Club elnöke, I. Jouve, a Képviselöház szoc. tagja, Vercors, az ellenállás neves irója, az Édition de Minuit igazgatója, Clara Malraux, regényiró, publicista, Paul Lévy, az Aux Écoles föszerkesztöje és tulajdonosa, G. Ribemont-Dessaignes, költő, kritikus, Jacques Madaule, történész, a Képviselöház tagja, Georges Altman, a Franc-Tireurs föszerkesztöje, Raymond Lefèvre, a Nouvelles Littéraires föszerkesztöje, M. Manouville, a Libération föszerkesztöje, Pascal Copeau, a Ce Soir szerkesztöje. Ezenkivül hosszabban tárgyaltam J. Rovan urral, a mi Népi Müvelödési Intézetünknek megfelelö francia intézmény, a Peuple et Culture igazgatójával, akitöl az értékes felvilágositásokon kivül jelentös dokumentációs anyagot kaptam, valamint igéretet a szorosabb együttmüködésre.

Látogatásunk kapcsán több irói és müvészi találkozás volt itt is. Igy január 18-án az Aragon és Éluard irányitásával müködö Comité National des Écrivains, a francia baloldali irók szövetsége tartott bemutatásunkra összejövetelt. Január 31-én a magyar követség adott ugyancsak bemutatásunkra 5 órai teát, amelyet jelenlétével többek között Mauriac, Aragon, Triolet, La Cretelle. Tzara, Jouve, Vercors, Morgan, Masson, Clara Malraux is megtisztelt, elsöizben fordulván meg a magyar követségen. A párisi magyar intézet január 22-én hivta egybe a francia-raagyar forditások ügyének megbeszélésére a kérdés szakértöit. Erös János, a párisi magyar követség sajtóattachéja január 24-én rendezett ismertetö estet a francia ujságirókkal. Január 28-án J. Jouve hivott egybe lakásán népesebb társaságot a megismertetésünkre és a magyar helyzetröl való tájékoztatásra. Január 29-án este a Pen Club rendezett tiszteletünkre hivatalos fogadást. Parisban élö honfitársainknak kétizben - január 3-án és 8-án - tartottam elöadást a Magyar Házban.

Ottartózkodásunkról és müködésünkröl több lap is megemlékezett. A csatolt példányok tanusága szerint az Opera cimü hetilap február 5-i, a Marseillaise cimü hetilap február 11-i száma közölt hosszabb ismertetést, illetve interjut. A Lettres Françaises és a Nouvelles Littéraires hasonló cikkei elutazásunk után jelentek meg.

A francia irókkal való találkozást is arra használtuk fel, hogy az ottani hivatalos magyar szerveknek alkalmat adjunk a szorosabb kapcsolatok megteremtésére és a késöbbi együttmüködésre. Igy csaknem minden alkalommal magunkkal kértük a párisi magyar intézet igazgatóját, Lelkes Istvánt és a követség sajtóattachéját, Erös Jánost, valamint az ottélö magyar irókat, akik közül különösen Gyomai Imre, Gara László és Németh Andor támogatott minket munkánkban.

Elökészitö lépést tettem itt is azirányhan, hogy néhány francia irót Magyarországra hivjunk. Határozott igéretet kaptam e tekintetben Louis Aragon, Paul Éluard, Claude Morgan, L. Masson és különösen Louis Martin-Chauffier-töl. Az utóbbi meghivása azért is surgös és fontos, mert március elsö napjait a cseh kormány meghivására Prágában tölti és elhatározott szándéka, hogy mint a France-Hongrie elnöke Magyarországra is ellátogat.

Alkalmam volt közelebbröl megismerni a magyar intézet és a France-Hongrie társaság ügyeit. A párisi magyar intézet igazgatója, Lelkes István rátermett emberként végzi feladatát. Meginditotta a tudományos dokumentáció terén tervezett munkát, amelynek elsö reszleteképen elküldte a görög irodalommal foglalkozó francia tudósoknak a magyarországi tudósok idevágó kiadványait. Tervbevette egy kéthetenkint megjelenö, sokszorositó-géppel elöállitandó bulletin kiadását, amelyre megitélésem szerint is Parisban igen nagy szükség van. Megkezdte, hogy a francia könyvek magyarországi kritikáját rendszeresen eljuttassa az érdekelt francia szerzöknek. Munkáját akadályozza, hogy hazulról nem kapja rendszeresen a folyóiratokat és könyveket.

A Magyar Intézet mellett a France-Hongrie Társaság fejthet ki legeredményesebb tevékenységet a magyar-francia kapcsolatok terén. Nagy nyereség, hogy az elnökséget {Louis Martin-Chauffier|} vállalta el, aki nemcsak ismert kritikus és iró, hanem kitünö és tevékeny publicista is. A nagyrahivatott társaság eddig azért nem tudott megfelelö munkát folytatni, mert hiányzott a kellö adminisztráció és anyagi alap. Tartózkodásunk alatt vállalta el a társaság titkárságát Gyomai Imre, aki - tekintve kiterjedt francia ismeretségi körét - bizonyára eredményes munkát fog végezni. Szükséges volna azonban, hogy a társaság eddigi havi 2o.ooo frankos budget-jét jelentösen felemeljék, mert ebböl helyiség és a legkisebb igényü személyzet fenntartása sem futja. Gyöngyösi külügyminiszter urral és Auer követ urral folytatott megbeszélésem alapján remény van arra, hogy a France-Hongrie költségvetéséhez a Külügyminisztérium és a Tájékoztatásügyi Minisztérium is hozzájárul.

Mindezekböl láthatja Miniszter Ur, hogy vállalt feladatomnak erömhöz képest igyekeztem megfelelni. Az eddig elmondottak csak emlékeztetönek tekinthetök; az egyes pontokra vonatkozóan készségesen adok részletesebb szóbeli felvilágositást. Legyen szabad ezek után észrevételeimre, illetve ajánlataimra áttérnem:

Összefoglalás.

Mint az eddigiekben megemlitettem mind a három országban csaknem nyitott kapukat találtam. "Rossz hirünk a világban" tapasztalatom szerint örvendetesen megváltozott. Minden azon fordul meg, hogy a nyitott vagy könnyen kinyitható kapukon át most milyen értékkel lépünk be. Feladatunkat két részre oszthatuk. Az egyik a magyar szellemi életnek külföldre való kisugárzása, a másik a külföldi lehetöségek helyben való felhasználása. Pontosabban: a magyar könyveknek a külföldi piacon való elhelyezése és valami magyar szempontot szolgáló, állandó irodalmi szócsö megteremtése. Kivánatos volna, hogy mindkét téren a Kultuszminisztérium külügyi osztálya és a Külügyminisztérium kulturális osztálya erösebben müködjék együtt.

A francia kiadók igen nagy érdeklödést mutatnak a magyar könyvek iránt. Nagy akadály azonban, hogy nyelvünk elzártsága miatt nincs módjuk a kiadás elött a könyvek közt választani. Merö véletlenen fordul meg, hogy lektoraik esetenkint egy-egy magyar könyvet egyéni véleményük alapján kiadásra terjesztenek be. Ez az akadály ugy volna elháritható, ha valamely magyar szerv évente bizonyos számu magyar könyvet már jól leforditott állapotban tudna a kiadóknak felkinálni. Ajánlatom tehát az volna, alakuljon részben Parisban, részben Magyarországon élö magyar irókból egy bizottság, amely évente legalább 8-10, francia kiadásra alkalmas magyar könyvet kiválasztana, annak megfelelö irodalmi forditásáról gondoskodna és e forditásokat a francia kiadóknak felkinálná. Bizonyos vagyok benne, hogy az igy felkinált könyvek jelentös részét azonnal is el lehetne helyezni, de ha még egy idöre azok nem kapnának kiadót, akkor is évek során összegyülne egy bizonyos számu jól leforditott magyar kézirat, amely egyrészt az érdeklödök rendelkezésére állana, másrészt késöbb bizonnyal találna kiadót. Semmi kétség aziránt, hogy a forditás költsége az állam részéröl csak befektetés volna, amely azonban utóbb megtérülne. Ezirányu érdeklödésem alapján a Parisban élö magyar irók közül Gara Lászlót, Gyomai Imrét, Németh Andort, Fejtö Ferencet és Lelkes Istvánt tartom alkalmasnak e bizottság tagjaiul.

A Nouvelle Revue de Hongrie megszünése, illetve betiltása óta állandó gond, hogy magyar szempontokat szolgáló francia nyelvü folyóirat alakuljon. Már a Nouvelle Revue de Hongrie munkájának nagy akadálya volt az, hogy Magyarországon jelent meg és igy a külföldi olvasó elött az elfogultság látszatától nem tudott megszabadulni. Eredményesebb volna tehát egy ilyen vagy ehhez hasonló irodalmi folyóiratot Magyarországon kivül jelentetni meg. Erre a legalkalmasabb helynek Genf látszik. Mint emlitettem, több alkalommal beszélgetést folytattam Gilbert Trolliet urral, a Présence cimü genfi folyóirat föszerkesztöjével és kiadójával. A lap, amely Svájc egyetlen francia nyelvü irodalmi folyóirata, jelenleg nehézségekkel küzd és a kiadó szivesen elfogadna magyar támogatást. Ebben az esetben erös befolyással lehetnénk a lapra, amelynek azonban semmiképen sem volna szabad feltünö magyar irányzatot követni, hanem meg kellene elégednünk azzal, hogy szabad teret kapunk értékeink bemutatására és igazságunk tárgyilagos feltárására. Ezt csak segitené a föszerkesztönek az az öszinte állásfoglalása, hogy európai érdeklödésü folyóiratot szeretne talpraállitani, együttmüködésben különösen a dunavölgyi népek iróival. A megoldás - tekintve a dolog bizalmas voltát - leghelyesebben az volna, ha delegáltatnék valami svájci kulturális posztra egy olyan magyar iró, aki munkáját és jövedelmének egy részét is erre áldozná. A folyóirat kiadási helyéül Genf azért kinálkozik alkalmasnak, mert központi fekvésénél fogva Európa csaknem minden országát innen lehet elérni; egy Párisban megjelenö hasonló folyóirat elveszne a száz és száz francia folyóirat között.

Anyagi elszámolásként legyen szabad még a következöket idefüznöm. 1946. november 20-án a Kultuszminisztérium elörelátható költségeimre kiutalt 12.000 forintot. Ezt az összeget, mivel mint emlitettem költségeimröl Svájcig a Comité gondoskodott, soknak tartottam s azért abból mindössze 2.000 forintot vettem fel, a többit a Kultuszminisztériumban letétbe helyeztem azzal, hogyha esetleg szükséges lesz, késöbb fogok kérni belöle. Olaszországból Svájcba visszatérve a Schweizerische Volksbank értesitett, hogy franciaországi költségeimre 3.635.57 svájci frank áll rendelkezésemre. Mivel tudtam, hogy Párisban rokoni és baráti körök fogadnak és célom mindenképen a takarékoskodás volt, napidijat nem számitottam fel és csupán legszükségesebb költségeimre vettem fel l.000 svájci frankot, kérve a bankot, hogy a többi összeget utalja vissza a minisztériumnak Budapestre. Feladatommal járó költségeimet az idö rövidsége miatt még nem számoltam össze, nem hiszem azonban, hogy ezek lényegesen meghaladják a felvett l.000 svájci frankot.

Megköszönöm Miniszter Ur bizalmát s kérem fogadja öszinte nagyrabecsülésemet.

Illyés Gyula