RG004

Dreux (E-et-L.)
Date: 25-09-1969
Language: Hungarian
Repository: Petőfi Museum of Literature
Document type: Letter written by hand
Publisher: Tüskés Anna (18-05-2018)
Folio number:

Annak az embernek címezve, aki illetékes arra, hogy Rab Gusztáv magyar író és újságíró életművét értékelje.

Rohoska Ilona vagyok Budapestről, Rab Gusztáv emigrált magyar író testvére.

Fent említett író testvérem, Rohoska József Gusztáv 1901. május 14-én született Sárospatakon, ahol édesapánk ref. theológiai professzor volt. 1920-ban Budapestre költözött, hol sikerült elhelyezkednie a „Világ” című napilapnál. Ekkor vette fel a Rab Gusztáv írói, ill. újságírói nevet. Az egyszerű kis riporterből pár év alatt neves újságíró lett. Különösen amikor a 20-as évek elején a „Világ” megszűnése után átkerült a Rákóczi úti nagy lapvállalkozáshoz: Az Est, Pesti Napló, Magyarország-hoz. Itt már komoly szerkesztői munkát is végzett. Regényíráshoz még Sárospatakon kezdett, s „Mocsárláz” című regényével a 20-as évek elején megnyerte az Atheneum nyomdavállalat első díját, már Rab Gusztáv néven. Csak úgy megemlítem, hogy erre a pályadíjra Móricz Zsigmond is beadott egy művet. Írói tevékenységét csak 1938-ban folytatta, s ettől kezdve 1944-ig a második világháború végéig a következő regényei jelentek meg nagy magyar és külföldi (német, svéd, olasz) sikerrel: „Mentont ajánlanám”, „Diana társadalma”, „Belvedere”, „Miért Dániel?”, „Keleti pályaudvar”, „Éjeli lepke”, és „Mennyei avatás”. Kéziratban megvan „Flórián” című regénye, melynek kiadására nem kerülhetett sor a szovjet csapatok 1945-ben történő bevonulása és a kommunista rezsim diktatúrája miatt.

Mint aki nem volt híve az akkori rendszernek, (Sztalin, Rákosi Mátyás) nem vállalta az irányított irodalmat, írói és újságírói tevékenységet nem folytathatott. Bár felajánlották neki az akkori egyik napilap szerkesztői állását azzal a kikötéssel, hogy lépjen be a Kommunista Pártba, ezt ő nem vállalta. Inkább elment a Keleti Főcsatorna építkezéshez geodéziai munkásnak. Sokat szenvedett lelkileg is, de testileg is a hideg téli és a forró nyári Hortobágyon. Pár év múlva geodéziai technikus lett, brigádvezető, s mint ilyen már mérnöki munkát végzett. Közben tüdőbajos felesége „Olgi” (aki szintén ott pihen a Dreux-i temetőben a Division 10-ben a második ciprusfának jobb oldalon) Mátraházán tüdőműtéten esett át. Ez a sok lelki és testi szenvedés úgy aláásta egészségét, hogy orvosa eltiltotta a geodéziai tevékenységtől és leszázalékoltatta. Ez a nyugdíjnál jóval kevesebb kegydíjszerűség nagyon kevés volt a megélhetésükhöz. Közben állandóan mardosta az írás utáni vágy, s ahogy mondani szokás és ahogyan a többi magyar író is tette kikkel közös volt a sorsuk – így íróasztala fiókja részére írt két regényt. Az egyik a „Szent Optika” a három kassai vértanúról szól, a másik pedig már politikai színezetű, mert a Rákosi rezsim alatt 1950-ben tanyákra és falvakba Budapestről kitelepített emberekről szól. Ez hiteles írás, mert fivérem a csatorna építéséhez szükséges földmérésekhez a kitelepített nőket és férfiakat vette fel munkásnak.

Ezt a két kéziratot hozta magával Franciaországba, amikor francia barátja M. Robert --- squarciafichi a „Le Cap Estel Hotel” tulajdonosa (Eze Bord de Mer) (A-M.) baráti látogatásra meghívta őt feleségével együtt. Ezt a meghívást elfogadva, Bölöni György támogatásával megkapta az útlevelet s 1958. január végén elhagyhatták Magyarországot. Nem volt határozott szándékuk az emigrációba vonulás. Ezt attól tették függővé, hogy a „Szépirodalmi” Könyvkiadó vállalat megjelenteti-e azt a regényét, melyet a kitelepített emberekről írt, s melynek megírására az 1956-os forradalom előtt könyvkiadói körök buzdították. Nem merték megjelentetni; így elhatározták, hogy itt maradnak Franciaországban. Ezt két ok még alátámasztotta. Itt a Flammarion kiadóvállalat kiadta a könyvet és a másik de igen fájdalmas ok, hogy sógornőm Olgi rákos daganatokkal kórházba került. Akkor már Chaudonban laktak egy másik barát, M. Jean Chitry nyaralójában. Innen került sógornőm a pár km-rel Párizshoz közelebb eső Dreux-be. A Dreux-i Redemptorista Missziós intézet egyik theológiai professzora Père Danet a súlyos betegek kórházi látogatása során megismerte és megszerette fivéreméket. A több mint két és fél hónapig haldokló Olgit naponta meglátogatta, ellátta lelki vigasszal az erősen vallásos nőt. Fivérem, akit erősen lefoglalt kenyérkereseti munkája (megjelenő könyve miatt gyakran kellett Párizsba mennie, novellákat írni és elhelyezésükről gondoskodni, két kisregényét – a Keleti pályaudvart és a Mennyie avatást – átírni, ill. modernebb miliőbe helyezni, stb.) nem győzte az utazgatást Chaudon – Paris – Dreux között. Père Danet ezt látva, féltette az összeroppanástól, ezért meghívta, hogy költözzön be a kolostor egyik vendégszobájába. 1959. május 14-én, 58-ik születésnapján lett a kolostor lakója. Így naponta többször is meglátogathatta szenvedő feleségét, aki június 8-án meghalt. Itt temették el a Dreux-i temetőben, az előbb említett Division 10-ben.

Olgi
+ 1959. június 8.

A kitelepített szerencsétlenekről írt regénye Párizsban megjelent 1959-ben „Voyage dans le bleu” címmel. Ezt követte az előbb említett két kisregényének a „Un jour à Budapest” és a „Le Rapid de Paris”-nak a megjelenése. Azután a fent említett könyveket kiadták Londonban, Amsterdamban, Kölnben, Zürichben, Canadában és az Egyesült Államokban. Sokat írt, ebben a bőröndben és még egy másik itt lévő kisebb sárga vászon bőröndben látható ill. található a többi kézirata, melyből még egyet kiadtak Londonban: a „Sabaria”-t. Szerződés van a londoni kiadóval a „Kleopátra tükre”-re, de ennek megjelenéséről nem tudunk. A Sabaria 1963 őszén jelent meg, de írója ezt már nem érte meg, mert 1963. jan. 4-én hajnalban szívszélhűdésben meghalt (7bis Rue du Capucins, Dreux E-et-L). Dreux városa hírneves lakója részére 1959 őszén utalta ki a fent említett címen lévő lakást.

Sajnos a temetésre nem tudtam eljönni, de 1963. szept. elejétől itt tartózkodtam Dreux-ben 6 hétig, Père Danet meghívására. 1965 nyarán ismét eljöttem, hogy a még itt lévő holmijából egyet-mást hazavigyek, de mindenek előtt a két sír meglátogatása vonzott. Én „őrült”, kézirataiból egyet-egyet és a már megjelent könyveiből is egyet-egyet hazavittem. A ferihegy-i repülőtér éber vámtisztje mindezt elvette, továbbította a Pénzügyminisztérium illetékes Vámhivatalához, onnan tovább a politikai rendősrégre, tovább a Markó utcai bíróságra. Kb. 4 hónap múlva kaptam idézést a pol. rendőrségre, hol arra voltak kíváncsiak, miért hoztam haza, nem akartam-e terjeszteni a kéziratokat. Mondtam, hogy nem. Erre közölték, hogy a bíróság el fogja kobozni. Erről újabb két hónap múlva megkaptam a végzést, melyet zárt tárgyaláson hoztak. Ezt a két bőröndöt és még egy karton dobozt könyvekkel az itteni Redemtorista kolostor könyvtárában őrzik. Tekintve, hogy az Intézetet összevonják a párizsi Boul. Montparnass 170. sz. intézettel, magokkal viszik fivérem irodalmi hagyatékát s ott őrzik tovább.

Mindaddig, míg egyszer, talán évtizedek múlva eljön az az idő, amikor eszébe jut valakinek Rab Gusztáv és fel akarják deríteni itteni életét, munkásságát.

Azért is írtam le mindezt, hogy ha kevéssel is, de segítségére legyek annak, aki ezt a munkát végzi. Fivérem a Dreux-i temető 11-es Division-jában pihen.

Csak a legfontosabbakat írtam le, életregényt nem tudtam írni.

Most, utolsó Dreux-i tartózkodásom végén elbúcsúztam a két sírtól, s kérem Önt, hozassa rendbe mind a kettőt. Olcsó műkő síremlék, lehet, hogy nem időtálló!! De kérem!!