Kedves Laci,

Heuréca!

Megkaptam az antológiát, és mind belső tartalmától, mind küldő (sic!) megjelenésétől el vagyok ragadtatva. Nagy, magasszintű teljesítmény. Ez az első könyv, amely komoly felkészültséggel, áldozatos munkával hírt ad rólunk a világnak. Eddig a magyar irodalom kissé korcs és jelentéktelen teljesítménynek látszhatott az idegenek előtt. Maga most gondos szerkesztésben és jó fordításokban eléjük tárta a valóságot. Teljesítménye ellenfelei és ellenségei előtt is csak elismerést és dicséretet érdemelhet. Elképzelem, mennyi gondosságot és utánajárást igényelt ez a munka. De mindezt megérdemelte az, hogy végeredményben ilyen jól sikerült. Örömömben azonban némi üröm is vegyül, ha azt látom, hogy itthon például a Corvina, amelynek a magyar irodalom propagálása lenne a feladata, nagyrészt megelégszik a szakácskönyvek és álmoskönyvek nyomtatásával. Erről mi magyar írók sokat panaszkodhatnánk, de Maga most egy csapásra háttérbe szorítja panaszainkat, és lehetővé tette, hogy őszintén örüljünk egy külföldön élő, magyar, úgynevezett privátember áldozatos munkájának. A privátot úgy értem, hogy állami támogatás nélkül, önmagát kizsákmányolva hozta létre ezt a nagy munkát. Magam szempontjából meg vagyok elégedve közölt verseim számával és válogatásával. Igaz, hogy az előszóban Cs. Szabó nem sok szót vesztegel az én értékelésemre. De ezért ő a felelős, és nem Maga. Az előszóban érezhető a baráti kapcsolatok előtérbe kerülése. S talán az is helyesebb lett volna, ha Cs. Szabó kevesebbet foglalkozik a régiekkel, és többet a ma élő és küszködő költőkkel, így határozottabban jelölhette volna meg helyünket a nemzetközi irodalom mezején.

A fentieket csak közbevetőleg jegyeztem m, és semmi estre sem von le valamit a könyv tényleges értékéből, Maga megtett mindent, ami a jelen körülmények között megtehető értünk, magyar költőkért. Senki nem vádolhatja fondorlatos tendenciával, vagy személyi elfogultsággal. Úgy mondhatnám, Maga ezzel a könyvvel letette az aranygarast az asztalra. Fogadja érte még egyszer köszönetemet, és kérem, hogy fordítóimnak is adja át szép, önzetlen munkájukért a köszönetemet. Nemsokára újabb kiállításom lesz Párisban, kimegyünk a vernissage-ra, s akkor örömmel szorítok majd kezet Magával.

Addig is fogadja szívélyes üdvözletemet

Kassák Lajos